Újra Madridban

Április 11. Két napja vagyok újra Madridban. Igazi madridi tempóba csöppentem: míg napközben lazulás, parkban olvasgatás és dolgozgatás, pocolás, spanyol tanulás a meghatározó, addig este rendszerint felpörögnek az események. Az első nap két magyar barátocskával vacsiztunk itt, a lakáson (csirke curry), megittunk pár üveg bort, meg némi jó kis magyar tönkölypálinkát, aztán éjfél körülelmentünk egy salsa buliba. Életem első salsái – nem is volt rossz! Itt nem volt az a ráfeszülés, mint otthon néha láttam, hogy a tánciskolások nagyon produkálják magukat, és nagyon mereven mozognak, a többiek meg frusztráltan nézdegélnek. Itt ez a szakadék sokkal kisebb volt, ami sztem azért is van, mert a salsa itt nem valami nagyon egzotikus dolog. Az emberek egyszerűen táncoltak, persze főleg salsa lépésekkel és figurákkal, a megfelelő zenékre. Volt táncoktatás is, amikor ötven ember lépett egyszerre, tömött sorokban, vigyorogva. Persze az előtáncos spanyol utastásait nem értettem a hangzavarban, de ő csak mondta, h most milyen figura jön, és az emberek a következő ritmusra már azt lépték. Wow. Jó volt nagyon... vigyorogtunk, és persze lelkesen tanultunk. Vicces volt látni, hogy míg az emberek zöme úgy kezd táncolni, h megtanulja az alaplépéseket, aztán fokozatosan variárja és a szabadabb mozgás felé halad, addig mi Sofieval egy szabad örömteli mozgásból indultunk ki, és ebbe vittünk mind több salsát. Improvizáció salsa elemekkel. Néha biztos viccesek voltunk, nevettünk is nagyokat, amikor pl nem jött ki egy forgás jól, vagy netalán fejbevágtam, a lábamra lépett meg ilyenek...

A tegnapi nap egy kissé gyengélkedős volt a buli miatt (a klubban még a 7 eurós belépőért kapott Cuba Libre is rácsúszott az addig is kevert alkoholtartalomra...), de az este nagy élmény volt. Fernando, Sofie barátocskája, illetve az ő húga hívott minket egy flamenco estre a Teatro Espanolba. A lány szintén táncos, ugyh tudta, mire hív. Eva Yerbabuena és csapata táncolt és zenélt – elképesztően jó volt! A színpad első fele volt a tánctér, a hátsó fele, egy falat imitáló vászonnal elválasztva volt a zenészeké. Közte egy nagy kapuszerű ajtó, ahol közlekedtek. A megvilágítástól függően látszottak hátul a zenészek (2 gitáros, 2 dobos és kongás, 3 énekes – mind férfiak) vagy sem. A klasszikus flamencót néha modern táncszínházzá alakították, de voltak olyan jelenetek is, amelyek teljesen a klasszikus népi flamencót adták: ekkor a gitárosok is kijöttek, körbeültek a zenészek és énekesek, középen meg táncoltak. És persze a táncosok is zenéltek a spéci kopogós cipőkkel - őrült ritmusok voltak. Tényleg borsózott a hátam, annyira jó volt. A jelenetek végén egy idő után a közönség nem bírt magával és hangos tapsban és ovációban tört ki, sőt volt, h be is kiabáltak (a flamencóban ugyanis a zenészek néha fel is kiáltanak a nagyon szenvedélyes pillanatokban). Életem egyik legnagyobb színházi élménye volt. A darab címe Lluvia volt, és főleg szerelemről, szenvedélyről, férfi-nő dolgokról szólt. Tele volt erővel, néha szomorúsággal, és rengeteg szenvedéllyel. Őrület volt...