Salsa, Alcala, Segovia, Paella

Reggel Madridban. A nappaliban ülök a nagy ebédlőasztalnál, amit rajtunk kívül senki nem használ. Bár a lakásban hivatalosan négyen lakunk, Jorge, a velem kb egyidős főbérlő srác, egy spanyol lány, meg mi Sofie-val, a nap nagy részében vagy csak én, vagy csak mi vagyunk itthon. A spanyolok reggel munkába mennek, nem nagyon esznek otthon, így további jó pár órát távol vannak. Jorge tipikusan 8 körül jön haza egy fél órára, aztán megy is el ismét, és csak késő éjjel esik haza. A spanyoloknak az otthon mást jelent, mint nekünk: életük felét az utcán töltik, vendéglőkben, kávézókban, szórakozóhelyeken, rendszerint barátokkal.

Persze ezek a magányos idők egy cseppet sincsenek ellenemre. Mellettem a csupor zöld tea mézzel, már túl vagyok a reggelin (Sofieval egy időben felkeltem 9 előtt, ő ment tanítani, de még együtt tudtunk enni), vett friss kenyeret a lenti pékségben, az eddigi legfinomabb fajtát, amit találtunk. Ezek az apróságok azért elég fontosak az életminőségben: a reggeli friss péksütemény, a virágillat a parkban, a napfény, hogy spanyolországban még rossz kávét nem sikerült innom sehol.

Mellettem az asztalon a kinyitott spanyol füzetem, amikor csak tehetem nézegetem. Állítólag egy felnőtt embernek egy új szót kb 60szor kell látnia, mire rögzül. Ha feltételezzük, hogy én még nem nőttem fel teljesen (agyilag), ez akkor is 30-50 ismétlést jelent. Úgyhogy átfutom napközben őket akkor is, h amást csinálok épp.

A háttérben közben megy a mosógép, bedobtam a cuccokat. Holnap repülök pár napra Németországba, B. meghívására, kell a tiszta ruha. Iszom egy korty teát. Bekapcsolok egy kis zenét. Nouvelle Vague, az új kedvenc :) A napfénytől a szemközti ház falán kezd nyárias hanglat lenni.

The new favourite love song: http://www.youtube.com/watch?v=FSierKzRlkc&feature=related

Múlt héten egyszer elmentünk a 3 Segundo tesóval meg Juliettel egy brazil együttes koncertéje, ahol nagyok at táncoltunk, aztán meg hajnalig bóklásztunk Madridban, a múlt hétvégét pedig utazgatással töltöttük.

Pénteken Alcala de Hernandez volt terítéken, szombaton Segovia. Már pénteken Segoviába akartunk menni, de az interneten nem lehetett kideríteni a buszok és vonatok indulását (ez is hozzátartozik spanyolországhoz), az állomásra kimetrózva pedig rájöttünk, h az igazán jó vonatok már elmentek, ugyh más cél után néztünk. Volt tourist office szerencsére, ugyh gyorsan találtunk új célt, a fél óra vonatozásra lévő Alcalát, ami egy csodálatos kisváros Madrid mellett, Cerevantes szülővárosa és a legrégebbi spanyol egyetem is itt van. Ez tökéletes helyszín volt egy ilyen délutáni kirándulásra. Szendvicseinkkel a hátizsákban kivonatoztunk, sétáltunk, kávézgattunk kiülős étteremben, megnéztük az egyetemet, a Cerevantes-házat meg amit még találtunk, bóklásztunk, parkban pihentünk. Persze Mexico kisvárosai jutottak eszembe. Ez kevésbé egzotikus, devésbé vibráló, de hasonló mégis sokmindenben. Az eddigi legmelegebb nap volt, 30 fok feletti hőmérséklet, viszont nem párás, úgyhogy nem izzadtunk, csak élveztük a meleget. A fényvédő krém nyilván fel kellett kerüljön, de így is színesebben jöttünk haza, mint ahogy elmentünk. Sok szép dolog volt. A gólyák a katedrális tornyán. Az ég, hogy mennyire hatalmas a torony fölött. A széparcú fekete lány, aki elaludt a vonaton fejét az ablaknak biccentve. A nyár illatai, pálmafák, ahogy hunyorgunk boldogan a fényben.

Szombaton pedig, már az okosan pénteken előre megvett vonatjeggyel felültünk a spanyol gyorsvasútra. Itt nem olyan egyszerű megvenni egy jegyet. A neten hol meg tudod venni előre, hol nem (inkább nem), az állomáson pedig van, hogy 20 percet is várnod kell, amíg rád kerül a sor. Nem lehet csak úgy odamenni 10 perccel indulás előtt, mint otthon. A spanyol gyorsvasút viszont élmény volt: fél óra alatt értünk Segoviába, 240 km/órás végsebességgel, az út egyharmadát a hegyek alatt átvezető alagutakban. Ez csúcstechnika volt, nagyon tetszett. Jót tettek a spanyoloknak az EU-s beruházások...

Segoviában azonban hűvös idő és esőfelhők fogadtak. Hihetetlen volt. Madridban még 20 fok körüli tiszta idő volt, itt meg 10 fok és szürke felhők. Előző nap végig cipeltem magammal a poláromat a hátizsákban a 30 fokban, ugyh most csak egy pólót dobtam be, h felvegyem a nyári ing alá, ha este lehűlne a levegő (a vissza jegyünk fél 10re szólt...). Vicces volt :) Ennek fényében a segoviai városnézés egy része arról szólt, h vegyünk valami olcsó ruhát, amitől nem lel ki az isten hidege... Sofie beújított egy harisnyát a nadrág alá, én meg egy hosszúújú pólót egy tök jó kis boltban. Nem volt olcsó, viszont olyan, amit máskor is jó lesz hordani (muy sexy). Segoviában van egy két domb közt átívelő lenyűgöző római vízvezeték (hatalmas!), szűk utcácskák, régi házak, katedrális meg egy várkastély tüzér-múzeummal. Ezek jók is voltak, de azért a nap felét egy szép kávézóban, meg a kora délutáni ebéddel egy jó kis étteremben töltöttük. A kávézóból kilátás volt az utcára, ott olvasgattunk, az étteremben (spanyol ebédidőben, 3 után) menu del díát ettünk, ami azt jelenti, h 11 euróért három fogást kap az ember, friss francia kenyérrel és egy kancsó borral. Belaktunk rendesen, a bortól pedig helyreállt a hidegben kissé megtépázott kedélyünk is :)

A paella (ez egy spanyol rizses étel, első fogásnak rendeltük) azért megviselte az idegrendszerünket, mert (helyi szokás szerint) tengeri herkentyűkkel volt csinálva, amiket kb úgy dobhattak bele, ahogy kijöttek szerencsétlenek a vízből. Az enyémnek a közepén például egy kb 15 centis nagy rák feküdt keresztbe. Egyből megkértem S-t, h ugyan ezt vegye már el (ő azt hitte még akkor, h bátor és szereti) és takarja le a fejét. Ugyanis utálom, ha a halak, tengeri lények vagy bármilyen állat a tányérból néz rám a szemével. Jajj. Na, el is vette (oda se néztem, elfordultam), de őt is megviselte, odatette a tányérja szélére, rátette a szalvétát (én közben lenyomtam egy pohár bort a bátorság kedvéért), de észrevettem, h később i smeg-megrezzent (mármint S, nem a rák), amikor az ételében túrkált, néha riadtan rándult meg a keze, mintha melyijedt volna, h ráugrik valamelyik lény a paellából... :) Azt mondta a rák rezgett, amikor átvette és ditto úgy nézett ki, mint a kis szörnyecskék az Aliensben... Szerencsére a bor meg a további fogások feledtették a tengeri lényeket, meg egyébként a paella finom volt nagyon. A városka pedig szép volt még az esős idővel együtt is. A gyorsvasútra papírpoharas forró kávéval a kézben ültünk vissza (cefé para llavar). Ez is nagyon jól esett már akkor. A kora esti égen jöttek mentek, gomolyogtak a felhők amint átszáguldottunk a spanyol tájon. Velem volt az otthoni telefonom a zenéimmel, a fülemben Yael Naim énekelgetett. Tanulmányoztam a jelenségvilág változékonyságát :)