Granada weekend 2

Granada buszpályaudvarával szemben lévő kiülős gyorsétterem teraszán folytatom. Ilyenkor van egy kis időm írni, amikor megpihenünk egy kicsit. Most épp a buszunkat várjuk, három nap izgi városnézés és kalandozás után. Írtam, hogy kezdjük felvenni a spanyol életritmust, ez abban is áll, hogy napközben is lecsúszik egy-egy pohár söt (nyilván a nélkülözhetetlen, és automatikusan kihozott tapasok társaságában). Rájöttem, hogy a spanyol életmódhoz hozzátartozik ez, az emberek nappal is gyakran gurítanak le egy pohár sört vagy hasonlókat, és persze itt nem is zéró a vezetésénél az alkoholszint tolerancia :) (Erről Márti jut eszembe, aki az oktatója szerint buli után, még enyhén ittasan vezetett a legjobban, amikor vezetni tanult...) Ennek fényében már én is a második pohárral iszom jelen pillanatban :) Azt akartam mondani, h ez a kis alkoholszint kell is, h az ember belassuljon az itteni édes élethez, a napfényben sütkérezéshez, a barárokkal eldumált délutánokhoz. Nekem legalábbis kell egy pohár sör, h leálljon az a program a fejemben, h jajj csinálni kellene vmi értelmeset... :) Most ahhoz is kellett az első sör, h a másodikkal tapasnak kihozott véreshurkaszerű kolbászt be merjem vállalni, mint helyi specialitást... Azért vannak itt durva dolgok. Ilyennek minősül a sörkorcsolyának felszolgált fűszeres, szárított vérshurka (kolbász) mellett a sonkabolt találmánya, ahol néha százszámra lógnak az egész disznólábak a mennyezetről meg a falakon – elég bizarr látvány, különösen állatvédők, a disznókat is érző lénynek tekintő buddhisták és disznók számára – valamint ide sorolnám a tegnap megfigyelt nagyheti felvonulásokat is, hol (mint nálunk a virágkarneválon) előre elkészített nagy (szent) jeleneteket ábrázoló szoborcsoportokat cipelnek az emberek, néha keresztek, égő keresztek (!), ku-klux-klános hegyes csuklyások, fúvószenekarok, valamint feketébe öltözött, rózsafüzérrel lépdelő (machbethi hangulatú, gyászoló) nők társaságában. Őrület. Ja, és közben tömjénfüst, persze. Ezen utóbbi felvonulásokat (processions) tegnap figyelhettük meg itt, Granadában.

Szóval három átkalandozott nap áll mögöttünk, amelyben felfedeztük Granadát, megnéztük a nevezetességek nagy részét (nincs sok), bóklásztunk a belvárosban (szép, színes, nyugodtabb, mint Madrid), valamint ma délelőtt megnéztük a híres Alhambrát, a muszlim fellegvárat a maga függőkertjeivel, szökőkútjaival, és mozaikjaival. Ez utóbbihoz hajnal hatkor kellett kelnünk, hogy még délelőttre jegyet kapjunk. Hétkor, még sötétben, már harminc méteres sort találtunk a főbejáratnál. Mindenesetre nagyon szép volt. A hely szépségét tovább színesítette az audioguide, amelyen Irwing Washington amerikai romantikus lelkületű költő írásaiból vett idézetek pótolták a történelmi és művészettörténeti információkat (Washington itt próbált inspirálódni romantikus költeményeihez) – ezeken néha könnyesre nevettük magunkat. :) Állandóan azon volt készen, hogy micsoda csoda hely volt itt egykor, most már meg nincs és hogy mennyire izgalmas és boldog dolog lett volna itt lenni, amikor itt még „muszlim paradicsom” volt. (Most meg nyilván nem olyan jó semmi, és a legjobb a múlt fölötti révedezés). Rájöttem, hogy a romantikusok kicsit drogosok voltak, mindig kellett nekik valami, amitől elragadtatott állapotba kerülhettek, és a szívüket mardoshatták, hogy hová lett a szépség meg ilyenek :) Mindenesetre az audio guide megszolgálta minden egyes euróját, amit kiadtunk érte...
Aztán összepakoltunk és otthagytuk a szép kis mediterrán lakást. Tapaszos ebéd az állomással szemben (imádkozok, h a belém került kaja ne legyen zűrös), és negyed óra múlva indul a buszunk. Az úton alvás várható, részben a kolbászok, részben a sörök, részben a tegnap éjjeli 5 óra alvás miatt (ugyanis Carollal újra Granada by night-ot játszottunk utcán vett spanyol hamurger (egyben főtt, mindenfélével megrakott krumpli és sör) társaságában.