Kezdetnek

Szeretem a jeges kávét nyáron, télen a forró teát. A jeges kávé vanília fagylalttal a legjobb, és leginkább egy kiülős kávézóban, mikor hunyorog az ember a naptól. Télen a bögrét két kézbe fogni jó, úgy ücsörögni, vagy letenni magam mellé olvasás közben. Szeretem a magányos estéket, a csöndet, ősztől tavaszig azt, ahogyan puha lesz este a csönd. Szeretek egyedül lenni egy könyvvel, egy bögre teával. Ez egy kényelmes fotelben vagy díványon a jó, kis lámpa fényénél, pokróc alatt. A pléd ha lehet legyen narancs vagy terrakotta. Persze nyáron ez is más, van egy kempingszékem az erkélyen, ami a térre néz, ahol emberek sétálnak. Ültetek futómuskátlit az erkélyre minden tavasszal. Szeretem a fekete föld érintését a kezemen. Nyáron ott ücsörgök sokat, jó olvasgatni, nézni az embereket mikor nem látják. Felteszem a lábam az erkély mintás öntöttvas korlátjára, fejembe szalmakalapot húzok, leteszem magam mellé a reggeli bögre zöld teát, és akkor jó nagyon. Reggelire általában pirítóst eszek, mostanában narancslekvárral. Ez egy szép tavaszi délelőtt. De van egy nagy ablakom is, ahová besüt a nap. Van előtte egy dívány. Ott télen napozgatni a jó.

Szeretem a tengert, a tenger és az ég végtelenjét. Szeretek beúszni egyedül, messze. Hátamra fordulni a vízen, lebegni, hallgatva a víz csobogását a fülemnél, nézni a nyári bárányfelhőket, vagy a hegyeket a parton. Akkor jó, ha nem megy a víz a szemembe. Meg az orromba se :) Néha ilyenkor mosolyogni kezdek, mint egy boldog gyerek, és a szemem hunyorog, mint a doromboló macskának. Szeretem a tenger ízét, illatát, a vizet a bőrömön, a hullámok hangját éjszaka. Szeretek mezítláb járni a homokban, szeretem, mikor illatos lesz a bőrünk a naptól.

Ősszel viszont az erdő illata jó. Este a hegyek hűvöse. Télen, hóban, kirándulás közben a termoszból a forró (rumos) tea. Lehetőleg a hegy tetején. Olyankor az is jó, ha van valami, amire le lehet ülni.

Szeretek barátokkal lenni, sör mellett az élet nagy dolgairól beszélgetni, butaságokat beszélni, viccelni, komoly arccal éktelen hülyeséget mondani, táncolni, a táncban együtt feloldódni, hajnalban összekapaszkodva énekelni, hazafelé ősszel levélkupacokba ugrálni, és persze szeretem, ha eszembe jut előtte kitenni a kulcsom és a telefonom a kabátzsebből… Szeretek éjszaka a városban padon ülve beszélgetni, szeretem az öledbe hajtani a fejem. Szeretek nyári esőben csurom vizesen csókolózni, pocsolyákba és szökőkútba ugrálni, szerelmeskedni, összebújva halkan hajnalig beszélgetni, boldogan egymást ölelve aludni.

Szeretek főzni, enni, szeretem a fűszeres ételeket, a magyar, a mexikói, az olasz, indiai és kínai konyhát, szeretek főzéshez este kibontani egy sört, vagy tölteni egy pohár bort talpas pohárba. A dél-amerikai vörös borokat!

Nem szeretem, mikor megzsizsikesedik a konyhában a liszt, mikor rizst főznék és a vízben apró lények úszkálnak, és önthetem ki, pedig már tök éhes voltam. Pláne, hogy mire észreveszem, általában már meg is haltak. Nem szeretem, mikor molylepkék röpködnek a lakásban, mert megették már néhány antik bútor huzatát és tudom, hogy egy ponton ki kell irtani őket. Nem jó érzés agyoncsapni őket. Nem szeretem továbbá, ha bezárnak, ha megmondják, mit csináljak, gondoljak, érezzek. Nem szeretem, ha nem értenek, ha dobozba tesznek, ha nem ismerve ítélnek. Nem szeretem, ha gyenge vagyok ahhoz, hogy úgy tegyem, ahogy jó, ha gyenge ahhoz, hogy átfordítsam azt, ami nem jó. Utálom a tehetetlenség érzését. Nem szeretem a kategóriákat, a megírt koreográfiákat, ha előre tudni akarjuk, hogy mit akarunk, hogy mi lesz, mik vagyunk, mik leszünk. És nem szeretem, ha félreértenek, vagy ha savanyú tejjel öntöm fel a teát.

Nem szeretem, ha a folyónál a puha iszapba belesülyed mélyen a lábam. Nem tudom, mi van benne. Azt képzelem, halak és rákok oszladozó tetemei. Az rossz. Koncentrálnom kell, hogy ne gondoljak rá. Megnézném olyankor az arcom…

Szeretem a pillanatra bízni magam, tervek, vágyak, félelmek nélkül adni magam a jelennek. Szeretem azt a teljességet, ami csak a jelenben lehet. Mikor mindegy, mi lesz, tudom, hogy jó lesz. Szeretem a pillanatokat, mikor érzem, hogy a dolgoknak értelme van, és minden jól van. Érezni, hogy vigyáznak ránk, hogy éltet valami, ami jó. Szeretem nem kimondani a fontos dolgokat, őrizni a titkokat, nem kimondva tudni azt, ami fontos, szeretem ha a szemünkkel, az érintésekkel mondjuk el. Szeretem, ha szabadon szeretnek, szeretem, mikor tudok úgy adni, hogy nem várok érte semmit.

Szeretek őszinte lenni, de néha hagyom, hogy az emberek azt gondolják, amit szeretnének. Szeretek szembe nézni a dolgokkal, szeretem az életet, szeretem mindazt, amit hoz, mindegy ha fáj is, szeretem inkább érezni a dolgokat mint tudni, magamat dolgoknak átadni. Szeretem a perceket, amikor megszűnik az idő, a találkozásokat, amikben egymásra ismerünk. Szeretem a könyveket, az embereket, a zenét, a hosszú szőrű, gyöntölhető kutyákat (meg a másmilyeneket is), a szoknyába bújt szép lábakat, a bokákat, a lábfejek ívét, a térdeket, a mintás harisnyákat, a hajlatokat, a finom érintéseket, a szorításokat, a másnapi foltokat, a szoknyákat, a haj és bőr simítását, a nők illatát a nyaknál és a fülcimpa alatt, a nyitott blúzokat és a nyitott tekintetek varázsát, a másik hiányának fájdalmát. És persze szeretem a mojitót és a macskákat is.

Szeretem, mikor kiderül, hogy egyre gondoltunk, mikor azt mondod ki, amit gondoltam, mikor akkor hívsz, amikor gondoltam rád. Szeretem az embereket, akikkel mintha régről és mélyről ismernénk egymást. Szeretem az egyszerű dolgokat, a kis dolgok szépségét, és az új szerelem illatát. Szeretek magamba szállni, leülni egy kicsit meditálni minden nap. Életem legfontosabb élménye az a teljesség, amit ebben találtam. Szeretem a szabadságot, amit ez adott. Szeretek nem függni dolgoktól, nem akarni semmit és mégis teljesnek lenni. Szeretem, amikor sikerül legyőznünk a nehézkedést, amikor másképp csináljuk, mikor átfordítjuk a helyzetet és ami lehúzott volna, most felfelé visz. Szeretem, mikor hiszünk valami jóban, hisszük, hogy lehet jól is, máshogy is, és ez megváltoztatja a dolgokat. Szeretem, hogy vagyunk sokan, akik így vagyunk.

Ja, és szeretem még az évszakokat is, a változást, nem venni túl komolyan magam, nevetni a saját butaságunkon és bénaságunkon, a filmeket, az otthonom, a beszélgetést, a tanítást és nyáron a hideg limonádét is.