Este KGben

KG-nek van valami mélysége. A pörgős színes Madrid után a hazaérkezés érzése, és megint az az érzés, mint ott is, h itt akarok maradni sokáig :) Csend van, csak a madarak napkeltétől napnyugtáig. Meg ha a szobámban valami zenét hallgatok a munkához. Most Norah Jones a vacsi utáni pötyögéshez. Egy hegy tetején vagyunk, összesen vagy egy tucat ember, ahonnan hegyekre, és egy kis részen a tengerre látni. Gyönyörű. Ideális a szellemi munkához.

Az utazás egyébként már teljesítette az egyik legfontosabb feladatát: Reggel már nem azzal kelek, h elkezdem kétségbeesetten lefuttatni a fejemben az aznapi teendőket. Eltűnt ez a már-már automatikussá vált dolog, és este sem az jár lefekvéskor a fejemben, h mi maradt ki aznapról, amit másnap mindenképpen... (Egy dolog kipipálva a listán!!!!)

Könnyebb már figyelni arra, ami épp van, ami az orrom előtt van. Sőt, igazán ennyi változás közepette nem is lehet másként a víz fölött maradni: annyi minden történik, változik, h ha folyton azon gondolkodnék, h mi micsoda, ki kicsoda (az életemben), hogy volt, hogy lesz, akkor meg is zavarodhatnék, mégsem bogoznám ki a szálakat. Ahol vagyok, ott próbálok lenni, azzal, akivel, abban benne lenni, ami történik. És mintha a dolgok a helyükre kerülnének maguktól. Azt hiszem ez is a szabadság része: szabadnak lenni a történések kategorizálásától, a múlt és emberek fiókokba rendezésétől. Egyszerűen őszintének, egyenesnek és nyitottnak kell lenni ott és akkor és azzal. Abban a pillanatban mindazt adni, hozni, ami lehetséges. Ennyi :) A dolgok pedig jól történnek (azt hiszem).

Szabadság íz kevés tragikus mellékízzel és sok-sok euforikus virágillattal. :) Receta espanol.