Március 17.

Kora délután KG-ben. A testem fáradt, tegnap és ma délelőtt besegítettem a sztúpa környékének lekövezésébe, ami tegnap pl abból állt, h egy közeli tó partján nagy, sok kilós lapos köveket gyűjtöttünk, majd kocsira raktuk, idehoztuk, lepakoltuk, aztán levezetésnek homokot lapátoltunk... :) Mindenesetre nagyon jól esett a jól levegőn, napfényben, gyönyörű tájban dolgozni egy fontos dologért. Ma szerencsére befejeződött, ugyh visszatérhetek a saját unkámhoz. Az ágyon fekve írom ezt, besüt a nap a kék keretes ablakokon.

Egy ilyen utazás alatt megért az ember egy-két dolgot, amit otthon nehezebben. Az egyik a változásról szól. Itt rengeteg olyan emberrel lehet találkozni, akik nem hétköznapi életet éltek és élnek, akiknek nem annyi az élete, h kijárják az iskolákat, állást találnak, megházasodnak, lakást vesznek és életük végéig ugyanabban az országban és városban laknak, ugyanazt csinálják gyakorlatilag nap mint nap. Amikor látom az ittenieket, és itt vagyok velük én is, távol az otthonomtól meg a megszokásaimtól, rájövök mennyi minden automatizálódik otthon. Mindegy, h az ember mennyire próbál nonkomformista lenni a hétköznapokban, csupán attól is, h ugyanott vagy, ugyanazt a nyelvet beszéled, ugyanazokkal az emberekkel vagy körülvéve, ugyanaz a munkád, szóval ezektől is megtörténik valami beszűkülés, amit ott nem is könnyű észrevenni. Szóval utazni kell, nem kell félni a változástól. Nyelveket tanulni, beleugrani helyzetekbe, nem kiszámolni előre mindent. Ez most olyan jó. Sokan vannak itt, akik inkább vállalnak olyan munkát, ami kevesebb pénzzel jár, de több szabadsággal, vannak, akik güriznek pár hónapot pl Angliában, h utána pár hónapot itt lehessenek (és pl építhessék az elvonulóhelyet) és azt hiszem több boldogságot tapasztalnak. Nem szoronganak, tudják, h megállták már a helyüket mindenféle helyzetben, különböző országokban, különböző munkahelyeken. Jó tippeket kapnak egymástól, h hová érdemes menni, milyen munkát vállalni, hol van közel a tenger, hol lehet a fizetésedből kertes házat bérelni, ilyenek. Nekem ez nagyon tanulságos. (A Kossuth Lajos TE bölcsödéjétől a DE adjunktusi állásáig vezető út meglehetősen egyenesvonalú és a maga módján bezárós...) Ja és persze, mint buddhistáknak az ittenieknek megvan még az a plusz, az a nagyobb perspektíva, h végső soron mindig másokért dolgoznak, és nem anyagi természetű dolgokért. Ez pedig felszabadító. Mintha az ember jobban is tudná élvezni azokat a dolgokat, amikre nincs rákattanva, amiktől nem függ...

:)

A másik fontos dolog, amit megértettem a barátságról szól. Hogy mennyire fontos, és mennyire alapja lehet ezer mindennek. Olyan emberekkel lenni, akikben bízhatsz, akikkel megvan ez a barátság, nyitottság és bizalom (ez Sophie kapcsán jutott először eszembe Madridban), akikkel érzed, hogy nem játszmákról szólnak a dolgok. És hogy a barátság mennyire jó alap, mennyi fajta emberi kapcsolat megszülethet belőle, és a barátság teret ad, amiben megjelenhetnek érzések (pl szerelem, vágy), aztán el is tűnhetnek, ahogy éppen történnie kell, de a barátság, az emberi kapocs mégis mindig ott van, megmarad, és lazává, örömtelivé teszi a dolgokat, kiveszi belőle a drámákat és az éles fájdalmat. Az utóbbi időben részem lehetett néhány ilyenben, és el sem tudom mondani, mennyit adtak... Egyszerűen adni, adni, adni, nyitottnak lenni a másikra és megosztani az örömeinket. Itt csupa ilyen egyszerű képletet találok...