Találkozások

Március 21.

Az asztalomnál ülök, kinn lassan alkonyodik, szürke fény esik be az ágyra a zárt ablakon. Reggel óta felhőben van a hegy, amin élek. Nem látszik a tenger. Nem esik, de a hegyek közt szürkésfehér felhők és pára. Nincs a szobámban fűtés, csak egy kis lámpa az asztalon meg plédek. Két pulcsi van rajtam.
Mégis otthonos. A levegő mintha puhább lenne. A csendben eszembe jutnak mondatok.

Egyszer azt írtad nekem: „most már végleg melléd szegődtem.”

Ez azt jelenti, hogy volt idő, amikor teljes szívvel, hogy volt legalább egy pillanat... Bár tudom, hogy több volt. De ha csak egy is volt, az azt jelenti, hogy megérte, hogy valahol összekapcsolódtunk, és valahol összeér a szívünk. Ettől jobb most minden, gazdagabb. Az idő, a múlandóság nem számít. Sem az, hogy most mi van és mi nincs, nem a napok száma számít, nem az, hogy meddig tart, hanem az, hogy van-e idő, amikor át tudunk lépni abba a másik időbe, abba, ahol nincs idő. Nincs fontosabb dolga egy kapcsolatnak, mint megtalálni egymást, meglátni egymást tisztán, meztelenül abban a másik időben, egymásba felejtkezve, azt érezve, hogy minden tökéletes, hogy otthon vagyunk, hogy nincs semmi rajtunk kívül, ezen kívül, az ölelésen kívül, a találkozáson kívül, hogy minden mi vagyunk.

Emlékszem, hogy ezért kezdtem veled, ez volt az érzés, ami miatt maradtam. Nem is tudom, előtte megtörtént-e ez velem, vagy veled először. Otthon voltam a közeledben, és nem is akartam semmi mást. Amikor elkezdődött, egyszerűen erre az érzésre bíztam magam.

És eszembe jutnak az évek, előtte, amikor ez sosem történt meg, amikor képtelen voltam. Kapcsolatok jöttek és mentek így. Ha rá gondolok, hidegséget érzek. Nem érjük el egymást, nem is vagyunk ott, nincs ott a másik keze, nem tudod megfogni, a te kezed is mintha levegőből lenne, kapálózunk a szürkeségben. Nem tudunk adni semmit, ami igazi, mert mi sem vagyunk igaziak. Kísértetek voltunk, most úgy látom.

Úgy hordom a találkozásokat magamban, mint színes kincseket. Mindenkivel, akivel megtörtént, minden egyes pillanatot. A múlté mind, mégis valahogy időtlenek. Az élet részévé lettek, itt vannak velem, élnek, és mind többek lettünk, akik benne voltunk. Gazdagabbak lettünk, és talán nyitottabbak arra, hogy újra megtörténjen, egyszer, ajándékképp, valakivel, valahol.

Március 17.

Kora délután KG-ben. A testem fáradt, tegnap és ma délelőtt besegítettem a sztúpa környékének lekövezésébe, ami tegnap pl abból állt, h egy közeli tó partján nagy, sok kilós lapos köveket gyűjtöttünk, majd kocsira raktuk, idehoztuk, lepakoltuk, aztán levezetésnek homokot lapátoltunk... :) Mindenesetre nagyon jól esett a jól levegőn, napfényben, gyönyörű tájban dolgozni egy fontos dologért. Ma szerencsére befejeződött, ugyh visszatérhetek a saját unkámhoz. Az ágyon fekve írom ezt, besüt a nap a kék keretes ablakokon.

Egy ilyen utazás alatt megért az ember egy-két dolgot, amit otthon nehezebben. Az egyik a változásról szól. Itt rengeteg olyan emberrel lehet találkozni, akik nem hétköznapi életet éltek és élnek, akiknek nem annyi az élete, h kijárják az iskolákat, állást találnak, megházasodnak, lakást vesznek és életük végéig ugyanabban az országban és városban laknak, ugyanazt csinálják gyakorlatilag nap mint nap. Amikor látom az ittenieket, és itt vagyok velük én is, távol az otthonomtól meg a megszokásaimtól, rájövök mennyi minden automatizálódik otthon. Mindegy, h az ember mennyire próbál nonkomformista lenni a hétköznapokban, csupán attól is, h ugyanott vagy, ugyanazt a nyelvet beszéled, ugyanazokkal az emberekkel vagy körülvéve, ugyanaz a munkád, szóval ezektől is megtörténik valami beszűkülés, amit ott nem is könnyű észrevenni. Szóval utazni kell, nem kell félni a változástól. Nyelveket tanulni, beleugrani helyzetekbe, nem kiszámolni előre mindent. Ez most olyan jó. Sokan vannak itt, akik inkább vállalnak olyan munkát, ami kevesebb pénzzel jár, de több szabadsággal, vannak, akik güriznek pár hónapot pl Angliában, h utána pár hónapot itt lehessenek (és pl építhessék az elvonulóhelyet) és azt hiszem több boldogságot tapasztalnak. Nem szoronganak, tudják, h megállták már a helyüket mindenféle helyzetben, különböző országokban, különböző munkahelyeken. Jó tippeket kapnak egymástól, h hová érdemes menni, milyen munkát vállalni, hol van közel a tenger, hol lehet a fizetésedből kertes házat bérelni, ilyenek. Nekem ez nagyon tanulságos. (A Kossuth Lajos TE bölcsödéjétől a DE adjunktusi állásáig vezető út meglehetősen egyenesvonalú és a maga módján bezárós...) Ja és persze, mint buddhistáknak az ittenieknek megvan még az a plusz, az a nagyobb perspektíva, h végső soron mindig másokért dolgoznak, és nem anyagi természetű dolgokért. Ez pedig felszabadító. Mintha az ember jobban is tudná élvezni azokat a dolgokat, amikre nincs rákattanva, amiktől nem függ...

:)

A másik fontos dolog, amit megértettem a barátságról szól. Hogy mennyire fontos, és mennyire alapja lehet ezer mindennek. Olyan emberekkel lenni, akikben bízhatsz, akikkel megvan ez a barátság, nyitottság és bizalom (ez Sophie kapcsán jutott először eszembe Madridban), akikkel érzed, hogy nem játszmákról szólnak a dolgok. És hogy a barátság mennyire jó alap, mennyi fajta emberi kapcsolat megszülethet belőle, és a barátság teret ad, amiben megjelenhetnek érzések (pl szerelem, vágy), aztán el is tűnhetnek, ahogy éppen történnie kell, de a barátság, az emberi kapocs mégis mindig ott van, megmarad, és lazává, örömtelivé teszi a dolgokat, kiveszi belőle a drámákat és az éles fájdalmat. Az utóbbi időben részem lehetett néhány ilyenben, és el sem tudom mondani, mennyit adtak... Egyszerűen adni, adni, adni, nyitottnak lenni a másikra és megosztani az örömeinket. Itt csupa ilyen egyszerű képletet találok...

Görbe nap KG-ben

Görbe nap KG-ben. 8kor kelés, egy óra meditáció a nagy gompában (részemről borulás), aztán reggeli, aztán (ahogy azt tegnap elterveztük) Tuma Gáborral segítettünk Robertnek előkészíteni a mai ebédet, majd kocsiba vágtuk magunkat és lezúztunk Torre del Mar-ba (pár km), a tengerpartra. Sütött a nap, söröztünk a tengerparti étteremben, bezúztunk a tengerbe (bazi hideg), napoztunk, visszamentünk az étterembe, helyben a parton roston sütött halacskákat ettünk frissen sütött zsemlével és citrommal és sörrel, élveztük az életet... :) És mindezt március közepén, amikor otthon még 5-10 fokok vannak! Olyan országban akarok élni, ahol 9 hónap a jó idő!!!

Aztán megint tenger és napozás, végül pedig Gábor egyszerre megjelent három talpas pohár brandyvel :) Pár nap múlva utazik haza, ezért ünnepeltünk, búcsúztattuk. Szóval egyszerre az az ötlete támadt, h a homokban a tengerparton ülve brandyt kell inni, ugyh bement a parti étterembe, és kért 3 pohárral a legjobb brandyből (időbe tellett, míg előkotorták neki a legtutibbat a raktárból), na ezzel jelent meg nagy, öblös fancy poharakban, nagy vigyorogva. :) Life was sweet today :))) Muy agradable...

Jó volt együtt lógni. Mindketten sokat láttak a világból, sokfelé utaztak, éltek stb. Robert pl évekig szolgált a német haditengerészetnél, mielőtt szakács lett, és bejárta a hajókkal a fél világot. Most Chilébe készül a feleségével. Éttermet akar csinálni, majd elvonulási központot. Tele van vicces sztorikkal. Gábor meg alapból világcsavargó. Nyilván a beszéd jó része a nőkről szólt... három világtól elzárt kandúr... :) Hazafelé Manu Chao a kocsiban, pálmafák az út mellett. Együtt csináltuk meg hárman a vacsit is a csapatnak (fokhagymás-olivás spagetti salátával, amihez ezúttal én dobtam be némi chilei vörösbort...)

Hát ilyen napunk volt ma. Ja igen, mivel kissé megcsípett a nap, vágtunk egy kicsit az itt vadon termő aloe vera kaktuszokból, azzal kenegettük magunkat. Itt minden friss, ami otthon konzerv. Szerencsések vagyunk... May all beings have freedom and happiness like this...

:)

Chaplin és én és Zohan (and pictures in the mind)

Így dolgozok: süt a nap, előttem hegyek, mellettem Chaplin szunyókál, naponta többször is le tudok ülni meditálni és haladok a munkámmal is... Mit mondhatnék még? Ma az esti közös meditáció után moziztunk a könyvtár fölötti nagy teremben, van projektor meg minden. You don't mess with the Zohan. Nagyon vicces volt! Ja, igen közben megittunk egy üveg Unikomot is, amit még otthonról hoztam :) Jó kis baráti csapat van itt... Life is sweet :)

























Persze közben a múlt feldolgozása is zajlik... Amikor csend veszi körül az embert, elkezdenek
feljönni a dolgok. Things must come up to settle. Today I sat down on the fence next to the big gompa where we have that photo from two years ago. On the day of the Mahakala-initiation, which was one of the happiest days of our lives. Exploding with joy :) Sat for some time, watching the valley in the afternoon sun. Asked questions. Interviewed. Answered them as well as I could.
It was better then.

Working conditions in Karma Guen

Ha napos az idő, Karma Guen maga a földi paradicsom... Ilyen körülmények közt élek, dolgozok,
meditálok most:

That night

When he came back from the shower, she was still lying there on her stomach in the small, softly-lit room that was warm and smelled with love and the incense of the candles. Small, slim, white-skin body with long dark hair that covered half her body. Like the hair of a princess, he always thought. Like the women he used to dream of as a child. She did not move. He gently laid down next to her, the towel loosening around his waist, moving slowly, aware of her vulnerability, lying naked there on the wrinkled bedclothes. Their skins touched. “How are you?” – he whispered after a time, removing slowly some hair from her eyes. Their noses almost touched as she opened her eyes, dark and hazy and beautiful. For a moment they were just staring at each other as if in a dream. “Fucked to pieces” – she said softly, and a silent, happy laughter started spreading all over her body…

They were so happy.

Este KGben

KG-nek van valami mélysége. A pörgős színes Madrid után a hazaérkezés érzése, és megint az az érzés, mint ott is, h itt akarok maradni sokáig :) Csend van, csak a madarak napkeltétől napnyugtáig. Meg ha a szobámban valami zenét hallgatok a munkához. Most Norah Jones a vacsi utáni pötyögéshez. Egy hegy tetején vagyunk, összesen vagy egy tucat ember, ahonnan hegyekre, és egy kis részen a tengerre látni. Gyönyörű. Ideális a szellemi munkához.

Az utazás egyébként már teljesítette az egyik legfontosabb feladatát: Reggel már nem azzal kelek, h elkezdem kétségbeesetten lefuttatni a fejemben az aznapi teendőket. Eltűnt ez a már-már automatikussá vált dolog, és este sem az jár lefekvéskor a fejemben, h mi maradt ki aznapról, amit másnap mindenképpen... (Egy dolog kipipálva a listán!!!!)

Könnyebb már figyelni arra, ami épp van, ami az orrom előtt van. Sőt, igazán ennyi változás közepette nem is lehet másként a víz fölött maradni: annyi minden történik, változik, h ha folyton azon gondolkodnék, h mi micsoda, ki kicsoda (az életemben), hogy volt, hogy lesz, akkor meg is zavarodhatnék, mégsem bogoznám ki a szálakat. Ahol vagyok, ott próbálok lenni, azzal, akivel, abban benne lenni, ami történik. És mintha a dolgok a helyükre kerülnének maguktól. Azt hiszem ez is a szabadság része: szabadnak lenni a történések kategorizálásától, a múlt és emberek fiókokba rendezésétől. Egyszerűen őszintének, egyenesnek és nyitottnak kell lenni ott és akkor és azzal. Abban a pillanatban mindazt adni, hozni, ami lehetséges. Ennyi :) A dolgok pedig jól történnek (azt hiszem).

Szabadság íz kevés tragikus mellékízzel és sok-sok euforikus virágillattal. :) Receta espanol.

Érkezés Málagába, Karma Guenbe

Márc 10 reggel Karma Guen

Tegnap, kb 10 óra utazás után megérkeztem Karma Guenbe, ami egy buddhista elvonulóhely és egyben az ITAS nevű tudományos kutatóközpont székhelye. Malagából Vélez-Málagába még mésfél óra volt a buszút, helyi járat, de ez már végig a tengerparton jön. Ja igen, a tenger... :) Az út mellett már mindenhol pálmafák. Nagyon jó... Vélez-Malagában a busz a Bar Floridáig visz, ott kerestem egy telefont és felhívtam Alfonsót, aki értem jött kocsival. A helyen nagy szeretettel fogadtak, fenn a hegyen a központban. Pont a 8 órás meditációra estem be, ez jól jött ki, aztán meleg kaja, aznap először. (Ahogy írok, kezd kisütni a nap. A nyitott ablakon madárcsicsergés és virágillat jön be.)

Sikerült kilobbiznom egy szobát a könyvtárban, ezek szebben berendezettek, bár egyszerűek ezek is. Nagyon megörültem a saját szoba látványának, éreztem, hogy itt jól lehet dolgozni, amire már nagyon vágyom. Koncentrált szellemi munka. Hajnalban a madarak olyan hangosak, hogy felébredtem rá. Érdekes volt, h nem tudtam, hol vagyok (sok helyváltoztatás volt mostanában), de nem volt rossz érzés. Figyeltem a tudatomat, h mennyi idő kell neki, és mennyire nem zavarja a bizonytalanság. Aztán boldogan aludtam tovább. :)

Ideális idő kezd lenni. Ha kitisztul, az ablakomból látni is lehet majd a tengert két hegy között. :) Merthogy egy kisebb hegy tetején vagyunk egy régi andalúz faluban, amit megvett a buddhista közösség és átalakított egy kicsit. Azt hiszem, felmegyek a sztúpához meditálni délelőtt (itt van a fölöttünk lévő domb tetején).

Az első napok Madridban

Hétfő, 2009. márc. 9, a Madrid-Málaga buszon.

A dombokon az országút mellett olajfák. Az ég fátyolos, áttetszik a napfény. A távolban feltűnik egy havas hegycsúcs. Kinn a busz kijelzője szerint 22 fok, bent légkondi. A Madrid-Málaga buszon ülök. Azért kezdtem ezt a blogot, mert az utóbbi napokban rengeteg inspiráló dolog történt velem, annyi, amennyit képtelen vagyok levelekben mindazokkal megosztani, akikkel szeretném. Olyan sokan vagytok otthon, akik fontosak, akiknek mesélnék. És olyan sokan vagytok, akik szeretném, ha hasonló jó dolgokon mennétek keresztül mint én mostanában.

Négy napja, csütörtök hajnalban egy kicsit új élet kezdődött. La vida nuova. Az elmúlt évek egy perc alatt maradtak mögöttem, ahogy a hátizsákjaimmal felszerelve kiléptem otthonról. Nyolc éve nem éltem külföldön, nyolc éve nem volt ösztöndíj, kiszakadás, más. M.-val pedig hat és fél éve voltunk együtt. El kellett jönni, ideje volt, hogy törjenek, szakadjanak a dolgok. De hogy mi is szakadt, azt nem tudom megmondani. Vagy szakadt-e valóban bármi, ami belül van, ami fontos. Volt-e bármi, ami nem dőlt el azelőtt, hogy vállamra vettem a zsákom? …

Most inkább úgy tűnik, a vajúdás már otthon megtörtént, mire a vállamra vettem a motyóm, már csak az új élet öröme maradt...

Spanyolországot egy alvás nélkül töltött éjszaka és néhány órás repülőzés után az Arguelles metrómegállóban láttam meg. Az előttem sorakozó lépcsőkre havaseső esett. Nem pont erre számítottam a magyar télben, Spanyolországra gondolva :) Előttem egy német turista hangosan szidta a havat. Kivettem és felvettem a széldzsekim és kiléptem a hóesésbe. Akkor kezdődött. Fent várt Madrid. Zsibongó volt a hó ellenére is, emberek, autók, az európai nagyvárosok tipikus építészetével plusz valami sajátossal, amit azóta sem tudok megfogalmazni, ami Madrid. Még volt vagy két órám a Sophie-val való találkozóig, ugyh sétáltam egyet a Moncloa irányában lévő parkokban. Hol kisütött a nap, hol a havaseső esett. Vicces volt és néha kicsit bevetős. Egy parkban egy fa alatt lévő védett padon megettem az egyik szendvicset. Amikor kisütött a nap, gyönyörű volt. Mikor esett, kicsit fáztam. Aztán kerestem egy hangulatos kávézót a közelben. Café con leche. Jó kávét főznek nagyon. Nagy ablak melletti asztal, forró, erős kávé, benn jövés menés, spanyol szó, kinn hóesés vagy eső, néha napfány. Az esőben siető emberek. A divat a nőknél a fekete-piros. Első benyomások. People-watching. Aztán Jumpa Lahiri elbeszélések, az útitársam. :)

Háromra visszamentem az Argüelleshez a Corte Inglés bevásárlóközpont bejárata elé Sophival találkozni. Sütött a nap, letettem a zsákokat, felültem az utca sarkon lévő vaskorlátra és folytattam Jumpa Lahirit. Jó volt :) Vagy negyed óra múlva megjelent Sophie is, ő meg szép :) A hétvégére nála szálltam meg. Kb száz méterre lakott egy jó hangulatú, belvárosinak számító lakás egyik szobáját bérli. Az utóbbi négy napot ott töltöttem.

Hát így kezdődtek a kalandok... A lakás volt a főhadiszállás, S.-val pedig felfedeztük Madrid nappali és éjszakai örömeit. Másnap már sokat sütött a nap, szombat-vasárnapra pedig már a magyar kora nyárra emlékeztető idő lett. Gyakran már pólóban lehetett mászkálni. Várost néztünk, ketten vagy (vasárnap) Juliet nevű amerikai barátnéjával hárman. Madrid elképesztően izgalmas!!! Az emberek félig az utcán élnek, illetve szórakozóhelyeken. Gorge, a főbérlő srác, akinek saját szobája és fürdőszobája van S. lakásában reggel felveszi az öltönyét és elmegy. Sosem otthon reggelizik. Este általában épphogy csak aludni jön haza, esetleg napközben átöltözni. Amikor mondtam neki ma reggel, hogy Málagában némi komolyabb munkát tervezek, berzenkedett. Nem épp munkamániás fajta. Pörögni szeretnek, kocsmázni, vendéglőben barátokkal enni, az otthonukat alig használják. Ez persze esetünkben csodás, mert a lakás, amit hárman bérelnek (még egy nagyon aranyos spanyol lánnyal), a nap jó részében nélkülözi a főbérlő (mégiscsak korlátozó) jelenlétét. Ugyh gyakran ültem a nappali asztalánál, ahová délelőtt besüt a nap. Jó volt ott elolvasgatni a leveleimet a lap-topomon a reggeli kapucsinót iszogatva, esetleg valami halk zenét hallgatva.

A péntek nagy részében otthon voltam, amíg S. spanyol órán volt, aztán főztünk, sétáltunk a Parque de Ouest-ben (ahol majdnem megharaptam egy nagyon jópofa kiskutyát, de aztán mégse) este meg kocsmázni mentünk a Couchsurfing csapattal. Ez egy nemzetközi szervezet, aminek az a lényege, h a tagjai ingyen szállást adnak egymásnak. A kocsmában húszan tizenöt különböző országból. Sok felszínes beszélgetés is, de néhány izgalmas ember is. A spanyol sör nem a legjobb, de legalább drága :) Jó este volt, összeakadtam néhány angollal is, volt egy oxfordi srác is, meg egy Skóciában dolgozó német másik, akikkel jókat hülyültünk. Rájöttem, hogy a helyeknek megvannak a maguk sajátos poénjai, és ezek pl Oxford esetében nem sokat változnak egy évtized alatt. Ugyanazokat a baromságokat el lehet sütni és mindenki örül :) Végül egy ír kocsmában kötöttünk ki, ahol megittam életem legdrágább sörét, egy korsó Guinesst 5 e-ért. Rájöttem, h a spanyol életforma szponzorálására nem lesz elegendő az otthoni fizu, ha Málaga után vissza akarok ide jönni. Márpedig vissza akarok, annyira bejött a város hangulata, meg ez a laza élet. Sophie-val bérelhetnénk közösen a szobát, és amíg ő angolt tanít a nyelvsuliban én nyugodtan dolgozhatnék. Meglátjuk. Most nagyon tetszik az ötlet. Arra gondoltam, heti 4-5 magán angolórával (darabja 15-20 e itt, és állítólag kapós, mivel a spanyolok nem nagyon tudnak angolul) szóval ezzel teljesen tisztességesen ki lehetne egészíteni az otthoni fizut anélkül, hogy sok időmet elvenne az olvasástól-írástól, ami nagyon fontos.

Szóval Madridban várost néztünk, főztünk, spanyol vörös borokat ittunk a kajákhoz, esténként meg általában kimozdultunk barátokkal. S. elég sűrű éjszakai életet él, amibe bevont engem is. Itt a bulikra gyakran csak éjfél körül mennek el az emberek, addig csak kocsmáznak, iszogatnak. Utána viszont reggelig nem is hagyják abba... :) A metró hajnal 6-7 körül indul, éjszaka pedig háromnegyed 2ig jár, ugyh a közlekedés megoldott. Ja, a metró nagyon profi. Tiszta, modern, gyors, mindenhová el lehet jutni vele. 1 e a jegy ára. Szombaton a Parque de Madridba mentünk, amit el Retiro-nak is neveznek. Gyönyörű idő volt, a fű már zöld volt, az ég kék, rengetegen sétáltak kinn. Úton-útfélen zenészek, mutatványosok. Ja, és rengeteg amerikai turista... Volt csónakázó tó is, ennek a partján tanyáztunk le, a lépcsőkre szemben a vízzel. S. azt hiszem el is aludt. Egész nap az „Előző életemben denevér voltam” c. Péterfi Bori ment a fejünkben, mivel S. tényleg elég denevéres, éjjel tobzódik a barátokkal, nappal meg folyton kókadt meg úton-útfélen elalszik. Később felültünk a félköríves oszlopok közé, ott olvasgattunk, meg spanyolt tanultunk.

(Málaga már csak 83 km – most láttam egy táblán. Az út egyébként 6 órás, és a Daibusszal csak 21 e volt.)

Szóval ez volt a szombat. Parkozás után a lakásban főztünk, este meg egy klubba mentünk, ahol 6 db couchsurfinges ünnepelte összevontan a szülinapját. A hely érdekes volt mint tapasztalat, de a party nem sikerült a legjobban. Nem volt igazi ereszdelahajam, mint ol otthon tipikusan a Kikötőben vagy egy angolos bulin :) Gyalog jöttünk haza 4 körül. 45 perc séta. Madrid nem is olyan nagy. Bejárható gyalog is, legalábbis ezek a központi részek. Az este enyhe volt, egy ingben és az új, Amerikából kapott Gap poláromban nem

fáztam.

(Még mindig olajfákkal tűzdelt dombok közt jövünk. Előttem a buszon egy piros felsős, szőkés, hullámos hajú kedves szemű, szép arcú lány ül, aki szintén a laptopján babrál vmit, nem látom, h mit. Nem mertem megszólítani :) Egyébként a nők sokkal szebbek, mint gondoltam, legalábbis Madridban. Egyáltalán nem az a bajszos, sötét, szőrös fajta, mint a rémmesékben, amikkel Magyarországon a kisfiúkat rémísztgetik! Csinosak, szép arcúak, ápoltak, általában elegánsan öltöznek. Szeretik a csizmácskákat és rövid szoknyákat. Szép lábúak, formásak a térdek és nincsenek elhízva. Még az idősebb nők is láthatóan adnak magukra, gyakran csinosak és jó karban lévők. Egyébként – ahogy azt Sophieval kibeszéltük – a férfiak is jó genetikával rendelkeznek általában itt. Sok a jó pasi, nagy a verseny... :) És úgy hallom mind nők és férfiak elég laza életet élnek, gyakran több kapcsolatot is fenntartanak egyszerre, és viszonylag ritka a fiatalok között a”normális” párkapcsolat.)

Vasárnap meg a madridi régiségvásár és bolhapiac volt műsoron Juliettel hármasban. Érzékeny és értelmes lány, kb 25 lehet, fekete hajú, vékony, nem túl szép bőrrel de szép és

beszédes sötét szemekkel. Nagyon élveztem. Rendesen aufórikusan hatott rám a sok szín, ember, a pezsgés, a mozgalmasság. Majdnem vettem két db méteres kőoroszlánt a fürdőszoba ajtaja mellé ajtónállónak, de rájöttem, h Gorge így nem tudná megközelíteni a szobáját és lehet h bánná, ugyh mégsem vettem meg. :) Hihetetlen, mi mindent árulnak ezeken az utcákon, bódékban és földre terített plédeken... Mindent megkaphatsz... Nagyon színes! Több utcában is megy a vásár, egy-két kis téren is, és mindez a színesbőrű negyedben, ahol sok művész, anarchista, punk és egyább faj is lakik. A szüleimre gondoltam, hogy mennyire élveznék. Ők gyakran járnak debrecenben a régiségvásárba. Apám régi rádiókat vesz, amiket aprólékos munkával megjavít, rendbe hoz, aztán meg nem tud hol tárolni már :) Nagyon erősen volt bennem, hogy el kellene őket hívni ide, pár madridi napra vmikor áprilisban. Nagyon izgi város.

Mikor kipurcantunk a nézelődésben beültünk ebédelni egy gyrososhoz. 5.50 volt a menü, gyros, sültkrumpli, kóla, nagyon kellett már, és nagyon finom volt. Utána kaját vettünk egy délutáni piknikhez (friss bagett, francia sajt, kimérős fűszeres oliva bogyó és az elengedhetetlen soanyol jamon, a föstölt sós sonka, ami egyszerűen fenséges... Kimentünk a Capricco nevű parkba metróval, amit J fedezett fel. Ez egy enyhén gyagyás hercegnő lakhelye volt, ha jól tudom (lehet h hivatalosan nem gyagyás), mindenesetre nagy park házzal és miinden őrülettel, amit kitalált és megépítetett magának. Csónakázó tó, kis várkastély, külön hár külön stílusban a kutyának, a méheknek, külön táncház stb. Gyagyás lehetett vagy nagyon unatkozott, vagy oda száműzték (ez jutott eszembe). Meg az, h a történelem lehet h azért volt annyira véres, mert az arisztokrácia annyira unatkozott, unalmában pedig nem tudott jobbat kitalálni, mint háborúkat meg hatalmi játszmákat meg puccsokat meg felkeléseket. Arra gondoltam, mennyivel boldogabb lehetett a hercegnő kertésze, aki tökéletesre fejlesztette a rózsalugas-ösvényt, mint maga a hercegnő, aki csak sétálgatott alatta...

Elvileg hamarosan Málagába érkezünk, és lassan végére is értem a Madridi hosszú hétvégének. Az ég még mindig fátyolos. Zöld dombok közt jövünk. Ohne olajfák. Így szebb egyébként. :) Kubai zenét hallgattam, míg ezt írtam :)

Kezdetnek

Szeretem a jeges kávét nyáron, télen a forró teát. A jeges kávé vanília fagylalttal a legjobb, és leginkább egy kiülős kávézóban, mikor hunyorog az ember a naptól. Télen a bögrét két kézbe fogni jó, úgy ücsörögni, vagy letenni magam mellé olvasás közben. Szeretem a magányos estéket, a csöndet, ősztől tavaszig azt, ahogyan puha lesz este a csönd. Szeretek egyedül lenni egy könyvvel, egy bögre teával. Ez egy kényelmes fotelben vagy díványon a jó, kis lámpa fényénél, pokróc alatt. A pléd ha lehet legyen narancs vagy terrakotta. Persze nyáron ez is más, van egy kempingszékem az erkélyen, ami a térre néz, ahol emberek sétálnak. Ültetek futómuskátlit az erkélyre minden tavasszal. Szeretem a fekete föld érintését a kezemen. Nyáron ott ücsörgök sokat, jó olvasgatni, nézni az embereket mikor nem látják. Felteszem a lábam az erkély mintás öntöttvas korlátjára, fejembe szalmakalapot húzok, leteszem magam mellé a reggeli bögre zöld teát, és akkor jó nagyon. Reggelire általában pirítóst eszek, mostanában narancslekvárral. Ez egy szép tavaszi délelőtt. De van egy nagy ablakom is, ahová besüt a nap. Van előtte egy dívány. Ott télen napozgatni a jó.

Szeretem a tengert, a tenger és az ég végtelenjét. Szeretek beúszni egyedül, messze. Hátamra fordulni a vízen, lebegni, hallgatva a víz csobogását a fülemnél, nézni a nyári bárányfelhőket, vagy a hegyeket a parton. Akkor jó, ha nem megy a víz a szemembe. Meg az orromba se :) Néha ilyenkor mosolyogni kezdek, mint egy boldog gyerek, és a szemem hunyorog, mint a doromboló macskának. Szeretem a tenger ízét, illatát, a vizet a bőrömön, a hullámok hangját éjszaka. Szeretek mezítláb járni a homokban, szeretem, mikor illatos lesz a bőrünk a naptól.

Ősszel viszont az erdő illata jó. Este a hegyek hűvöse. Télen, hóban, kirándulás közben a termoszból a forró (rumos) tea. Lehetőleg a hegy tetején. Olyankor az is jó, ha van valami, amire le lehet ülni.

Szeretek barátokkal lenni, sör mellett az élet nagy dolgairól beszélgetni, butaságokat beszélni, viccelni, komoly arccal éktelen hülyeséget mondani, táncolni, a táncban együtt feloldódni, hajnalban összekapaszkodva énekelni, hazafelé ősszel levélkupacokba ugrálni, és persze szeretem, ha eszembe jut előtte kitenni a kulcsom és a telefonom a kabátzsebből… Szeretek éjszaka a városban padon ülve beszélgetni, szeretem az öledbe hajtani a fejem. Szeretek nyári esőben csurom vizesen csókolózni, pocsolyákba és szökőkútba ugrálni, szerelmeskedni, összebújva halkan hajnalig beszélgetni, boldogan egymást ölelve aludni.

Szeretek főzni, enni, szeretem a fűszeres ételeket, a magyar, a mexikói, az olasz, indiai és kínai konyhát, szeretek főzéshez este kibontani egy sört, vagy tölteni egy pohár bort talpas pohárba. A dél-amerikai vörös borokat!

Nem szeretem, mikor megzsizsikesedik a konyhában a liszt, mikor rizst főznék és a vízben apró lények úszkálnak, és önthetem ki, pedig már tök éhes voltam. Pláne, hogy mire észreveszem, általában már meg is haltak. Nem szeretem, mikor molylepkék röpködnek a lakásban, mert megették már néhány antik bútor huzatát és tudom, hogy egy ponton ki kell irtani őket. Nem jó érzés agyoncsapni őket. Nem szeretem továbbá, ha bezárnak, ha megmondják, mit csináljak, gondoljak, érezzek. Nem szeretem, ha nem értenek, ha dobozba tesznek, ha nem ismerve ítélnek. Nem szeretem, ha gyenge vagyok ahhoz, hogy úgy tegyem, ahogy jó, ha gyenge ahhoz, hogy átfordítsam azt, ami nem jó. Utálom a tehetetlenség érzését. Nem szeretem a kategóriákat, a megírt koreográfiákat, ha előre tudni akarjuk, hogy mit akarunk, hogy mi lesz, mik vagyunk, mik leszünk. És nem szeretem, ha félreértenek, vagy ha savanyú tejjel öntöm fel a teát.

Nem szeretem, ha a folyónál a puha iszapba belesülyed mélyen a lábam. Nem tudom, mi van benne. Azt képzelem, halak és rákok oszladozó tetemei. Az rossz. Koncentrálnom kell, hogy ne gondoljak rá. Megnézném olyankor az arcom…

Szeretem a pillanatra bízni magam, tervek, vágyak, félelmek nélkül adni magam a jelennek. Szeretem azt a teljességet, ami csak a jelenben lehet. Mikor mindegy, mi lesz, tudom, hogy jó lesz. Szeretem a pillanatokat, mikor érzem, hogy a dolgoknak értelme van, és minden jól van. Érezni, hogy vigyáznak ránk, hogy éltet valami, ami jó. Szeretem nem kimondani a fontos dolgokat, őrizni a titkokat, nem kimondva tudni azt, ami fontos, szeretem ha a szemünkkel, az érintésekkel mondjuk el. Szeretem, ha szabadon szeretnek, szeretem, mikor tudok úgy adni, hogy nem várok érte semmit.

Szeretek őszinte lenni, de néha hagyom, hogy az emberek azt gondolják, amit szeretnének. Szeretek szembe nézni a dolgokkal, szeretem az életet, szeretem mindazt, amit hoz, mindegy ha fáj is, szeretem inkább érezni a dolgokat mint tudni, magamat dolgoknak átadni. Szeretem a perceket, amikor megszűnik az idő, a találkozásokat, amikben egymásra ismerünk. Szeretem a könyveket, az embereket, a zenét, a hosszú szőrű, gyöntölhető kutyákat (meg a másmilyeneket is), a szoknyába bújt szép lábakat, a bokákat, a lábfejek ívét, a térdeket, a mintás harisnyákat, a hajlatokat, a finom érintéseket, a szorításokat, a másnapi foltokat, a szoknyákat, a haj és bőr simítását, a nők illatát a nyaknál és a fülcimpa alatt, a nyitott blúzokat és a nyitott tekintetek varázsát, a másik hiányának fájdalmát. És persze szeretem a mojitót és a macskákat is.

Szeretem, mikor kiderül, hogy egyre gondoltunk, mikor azt mondod ki, amit gondoltam, mikor akkor hívsz, amikor gondoltam rád. Szeretem az embereket, akikkel mintha régről és mélyről ismernénk egymást. Szeretem az egyszerű dolgokat, a kis dolgok szépségét, és az új szerelem illatát. Szeretek magamba szállni, leülni egy kicsit meditálni minden nap. Életem legfontosabb élménye az a teljesség, amit ebben találtam. Szeretem a szabadságot, amit ez adott. Szeretek nem függni dolgoktól, nem akarni semmit és mégis teljesnek lenni. Szeretem, amikor sikerül legyőznünk a nehézkedést, amikor másképp csináljuk, mikor átfordítjuk a helyzetet és ami lehúzott volna, most felfelé visz. Szeretem, mikor hiszünk valami jóban, hisszük, hogy lehet jól is, máshogy is, és ez megváltoztatja a dolgokat. Szeretem, hogy vagyunk sokan, akik így vagyunk.

Ja, és szeretem még az évszakokat is, a változást, nem venni túl komolyan magam, nevetni a saját butaságunkon és bénaságunkon, a filmeket, az otthonom, a beszélgetést, a tanítást és nyáron a hideg limonádét is.