Szombat délután. A nappaliban ülök egyedül, a madridi nylt teniszbajnokság megy a tévében, épp Nadal küzd Djokovics ellen a döntőbe kerülésért. Őrült jó meccs! Gondolkodtam, h elmegyek, de a 60 eurós jegyek lebeszéltek :) Így is nagyon izgalmas... A spanyolok nagyon fosnak a kis hazai kedvencükért :) Nyárias idő, a tévében is, itt is... Ma kicsit pihenősebb lett a nap eddigi része, pontosabban nem mozdultam ki, hanem itthon dolgozgattam, mivel tegnap megint day-trippeltünk, ezúttal Toledót néztük meg Sofieval.


Toledo kb 80 km Madridtól, a RENFE gyorsvasúttal csak fél óra. (A gyorsvasút nem olcsó, Toledo oda-vissza 15 E, de nagyon tuti. Pl. 2,5 óra alatt le lehet vele zúzni Madridból Malagába a tengerpartra – ez kb 600 km). Már délelőtt ott voltunk Toledóban, és az egész napot ott töltöttük. Toledó egy csoda... Középkori kisváros egy folyó ölelésében lévő kis hegy-szerű szigeten. Mesevilág: szinte minden megmaradt úgy, ahogy annak idején megépítették. A lélegzetelállító, harminc méterrel a folyó fölött átívelő kőhidak, a bástyák, városfalak, a hatalmas, két és fél évszázadig épült egytornyú gótikus katedrális, az egymásra épült cseréptetős régi házak, a kis kacskaringós kőborítású utcák... A boltok fele kardokat és késeket árul, tekintettel a toledói acél és kardok évszázados történelmére. Végre gy város, amiben vannak boltok a fiúk számára is!!! Meg lehet venni Oroszlánszívű Richárd egykori karjdjának pontos, csatakész mását, ahogy a történelem legtöbb híres kardját, vagy már 15 euróért egy sor olyan középkori fegyvert, amivel másodpercek alatt rendezhető a legkomiszabb konfliktus is a szomszéddal. Végül persze egyedül sofienak vettünk egy nyári kalapot... :)


Gyönyörű nap volt. Nyári meleg, napsütés, az óváros bejárása, ebéd egy helyi étteremben (menu del dia), tíz perc szunyókálás egy árnyas padon egy kis parkban, aztán kévé egy kis téren az árnyékban, olvasgatás, aztán a város további felfedezése. A legerősebb élmény talán a két kőhíd volt, meg a kilátás a jezsuita templom tornyából. Ezek egyszerűen annyira szépek voltak, hogy az ember csak állt és nézte és nézte és nézte, az idő lelassult, a galambok mintha valami lassú könnyed koreográfia szerint repültek volna a forró, nyár-illatú levegőben, mi pedig csak álltunk az egész közepén a napfényben...


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése