Köln

Bianca nappalija, péntek, éjfél körül. Modern, ikeás stílusú lakás egy kis utcában Köln belvárosától 20-30 perc sétára, parkok mellett. Nappal szép világos, vannak növények, hangulatos helyi megvilágítás estére, jó képek a falon. Sok kis buddha szobor, képek, miegymás. B elaludt mellettem a fehár huzatú szófán, itt szuszog, a kis asztalon még a vacsora emlékei, tányérok, két pohár, a saláta maradéka. Jobbra az ablakpárkányon a kis növények és szobrocskák mellett mécsesek égnek. Ja, és a lakásban két db háromlábú macska... B mind a kettőt Karma Guenben, Spanyolországban szedte össze, balasetes kisállatok voltak, akiket kórházba vitt, aztán meg ide haza. Egy egyik sajna épp pszichésen sincs túl jó, azt alig látni, de van egy kis fekete, akinek az egyik első lába hiányzik, az feszt itt bóklászik, sőt már tegnap este rajtam aludt. Sok minden történt mióta megjöttem Németországba, ez a pár nap eddig nagyon gazdag tapasztalatokban. Megtanultam például, hogy a németek közt a sok kockafej mellett mennyi nyitott ember is van, lazák, tele jó érzésekkel (nem csak Altmühlében voltak ilyenek, de B húga és férje is ilyenek). Megtapasztaltam, milyen is, amikor a sört kólával keverik (elmegy egynek), valamint megtanultam, h ilyeneket simán isznak vezetés közben (náluk nem zéró tolerancia van). Megtanultam, milyen egy nagy dög Audival német autópályán hajtani (beaggya!), h milyen egy ilyen járgányt 200 fölött nyomni a belső sávban (uhh). Megtanultam, h Cologne (amit B mindig így, az angol nevén emlegetett) valójában Köln (ez vicces felismerés volt), valamint megtanultam, h Köln egy „gay paradise” (meleg paradicsom?!), akárcsak Madridban itt is látni kézen fogva sétáló romantikus tekintetű férfipárokat. Az elején egy kicsit azért mosolyog az ember... :) De valójában aranyosak nagyon. (Mondjuk a „hard core”-ok nem: ma láttam két izomagyat együtt, az egyik ráadásul még mintha sebhelyes arcú is lett volna – na azt nagyon nem akartam elképzelni, h ezek mit csinálnak egymással...) Megtanultam, h a háromlábú macskák is el tudnak boldogan bóklászni egy lakásban. Megmutatták, h mekkora meleg kultúra van itt. Tegnap elmentünk ugyanis bulizni hatosban, B húga és férje, egy ismerős (hetero) pár +B + én. Először egy étterembe mentünk, ahol a pincérek elég érdekesen néztek ki, különösen az egyik (mint kiderült, Boszniából áttelepült) srác. Olyan arcok és kidolgozott testek, hogy azt hiszem, a nők egy részének azonnal könnybe lábad a szeme (tényleg modell-szerűek), csakhát a fiúkat szeretik, na. Jó volt látni, h a csapatban lévő nőkkel mennyire jól kijönnek (10 éve barátok, mint kiderült), és h a társaság is milyen lazán kezeli a helyzetet. Nem volt sem felvágás arra, h „mások,” sem (a másik oldalon) feszélyezettség. A szomszéd asztalnál egy tini lánycsapat evett-ivott, a bárpultnál meg két fehér pólós fúcska, akiken szintén hamar látszott, h együtt vannak. Ne ebből érdekes dolgok jöttek ki, mert betettek a pultosok nekik vmi meleg zenét, amire mind a csajok, mind ezek ketten nagy táncolsába kezdtek (ekkor már zárni készült az étterem és mások nem nagyon voltak), és élőben csodálhattam meg a mind a csicsás csajok '80as évek zenéjére bulizását, mind párhuzamosan a két srác drag-alakítását. A drag olyasmi, h a másik nem szerepeit, mozdulatait stb tudatosan és kissé eltúlozva, reflektáltan, néha játékosan használják, azaz tipikusan gender as performance. Na a két srác igazi drag queenné változott... :) Felléphettek volna vele. Végigtáncolták az étterem zenetárának összes meleg himnuszát a YMCAtől az I will survive-ig. Na ez nagyon mulatságos volt és egyben jó élmény is. Produkálták magukat nekünk, ölbe ülés is, ilyenek, és élvezték, h néha könnyesre nevetjük magunkat a performance-on. Persze velük nevettünk, és nem rajtuk. Magyarországon még ráfeszülős ez a sztori mindkét oldalon néha, itt meg annyira egyszerű volt minden, és a másság tényleg a világ színességeként jött át.

A bulit egy night clubban folytattuk, ahol Biancáék szintén törzsvendégek, ismerték az össze DJt, meg a vendégek felét is. Persze itt is 30% körül volt a meleg populáció. B szomszédja, aki szintén ide jár pl így nézett ki: harmincas férfi, félhosszú zselével fejére fésült haj, enyhe borosta, mély kivágásos póló, nyakban valami feltűnő fém nyaklánc, csíkos zakó, fekete nadrág és fehér sportcipő... Szerencsére B nagyon gavallérosan hívosgatott meg (miután megtudta, h mennyi egy magyar adjunktus fizetése – kb fele annak, amit itt a legegyszerűbb munkával képzetlenül keres bárki), mert két deci kóla 3 Euró volt, és az étterem is hasonló árakkal dolgozott (viszont a kaja nagyon különlegesen finom volt...). Főleg B tesójával beszélgettem, aki épp most ment / megy át egy bazi nagy házassági konfliktuson (a férje bekavart egy kolléganőjével), de most épp nagy szerelemben vannak megint (két kis gyerekük van). Ja azt nem mondtam, h B genetikailag igen érdekes keverék, félig német, negyedrészekben pedig török és perzsa. Mondjuk, az látszik, hogy szép vonásokat is örököltek mindketten a tesójával + aranybarna bőrt. A tesója kicsit elhízott a terhességek alatt, de így is gyönyörű az arca szerintem. Különösen tetszett az, ahogy egy kicsit méltósággal felszegi a fejét. Belső tartás, intelligencia, szenzitivitás: jó keverék. B pedig 3 évvel idősebb nálam, nőként alakilag már túl van a legjobb évein (ezt ő is mondja), de az is látszik, h pár éve még elakadhatott tőle a pasik lélegzete. Nagyon sokat tanult az élettől, nem volt könnyű gyermekkora, sokat lehet tőle tanulni.

Sokat beszélgettünk ma, ugyanis a napot gyalogos városnézéssel töltöttük. 20 fok körüli szép idő volt, besétáltunk a belvárosba parkokon át, aztán meg a Rajna parton. Jó is volt (enyhe másnapossággal) a friss levegő. Megnéztük a dómot (egyszerűen nem tudom elmondani, mennyire nagy, belül meg gyönyörűek a színes ablak-mozaikok), egy közeli hagyományos, német, sörfőzdére alapított, kiülős, belvárosi étteremben ebédeltünk (itt végre én hívtam meg B-t), és megnéztük a Wallraf múzeumban a Hold-kiállítást, ami a Hold ábrázolásának történetéről szólt a középkori festészettől az űrkorszakig. Egyszerre volt művészettörténet és technikatörténet, sok izgi szöveggel is, nagyon élveztem (mondjuk, kellett egy erős kávé, mielőtt nekiláttunk...) Még zárás előtt gyorsan futottunk egy kört a múzeum többi, állandó kiállításán is, főleg a középkori, 14ik, 15ik szdi festészet ütött be a maga groteszk, néha karneváli stílusban ábrázolt kereszténységével. Elég komoly kis démonos képek voltak, néha elképesztően csúnya arcú madonnák, amorf testű Jézuskák és persze ötletgazdagon kidolgozott ördögök hadai. Volt egy Jóbos meg egy utolsó ítéletes, azok nagyon erősek voltak, ebben a stílusban. Izgalmas nagyon a középkor, de lehet, h csak egy rövid időre kóstolnék bele.

A múzeum shopjában megnéztem képeket arról, h hogyan nézett ki Köln a háború után. Gyakorlatilag csak a dóm maradt meg, nem is értem hogyan, szinte minden a földdel egyenlővé lett bombázva. Halott, holdbéli táj, amiből csak a dóm tornyai emelkednek ki... apokaliptikus... nagyon durva. Szerintem egy németnek itt sétálni ma is kemény: az ár, amit fizettek a háborúért... gyakorlatilag elveszítették a történelmük egy részét: a régi metszeteken látható városfalas, régi házacskák sűrű erdejéből és templomokból álló városból (amelyet még a rómaiak alapítottak 50-ben), semmi de semmi nem maradt...

Mire hazasétáltunk, már nagyon ki voltunk hervadva, a Rajna-parti fagylaltozás ellenére is. A parkokban emberek fociztak, húst sütöttek, müanyag székeken ültek asztal körül török családok, kaja, pia. Már jól esett nagyon hazaérni. Kicsit aludtunk mindketten, aztán B vacsit főzött, amit spanyol vörösborral fogyasztottunk itt a nappaliban, miközben Christina Auguera koncertet néztünk fél szemmel a tévében.