Repülőn

Az utolsó (?) spanyolos bejegyzést már a repülőn írom. Mellettem egy aranyos spanyol néni, aki még nem reflektálta, hogy nem értek mindent, amit mond, de nagyon jól megvagyunk, mellette meg egy szuper aranyos, tiszta mosolyú kislány, aki feszt olvas meg mosolyog. Még vagy egy óra a leszállásig. Írás közben a gépről fejhallgatóval flamencót hallgatok, Camaron de Isla. Most épp Paco de Luciával nyomják. Így kell lezárni az utat :)
Tegnap este Malagában még R megmutatta a kedvenc helyét a parton. Ez volt régen a fürdő, amikor Malagának még csak 100 méternyi homokos partja volt (azóta csináltak még pár kmt), és a régi fürdőépületben ma étterem üzemel, az emeleten pedig egy nyitott, tengerre néző teraszon koktélbár. Na ide lettem meghívva az alkonyati fényekeben egy mojitóra, melyet egy a tenger felé néző hintaágyban fogyasztottunk el lelkesen. Nagyon jó volt ezen a helyen, a tenger illatában beszélgetni, és R élvezte is nagyon a pár napos románc romantikáját. Jó volt, hogy megismerhettem egy ilyen igazi kis spanyol nőt, ez eddig kimaradt a tapasztalatokból. A jellegzetes gesztusok, amiket eddig csak legföljebb Almodovar-filmekben láttam, a hangsúlyok, kézmozdulatok... Nagyon jó fajta teremtés R. Tegnap még éjfél körül visszasétálva a parton bementünk egy supermercadóba is kaját venni (kora este nála csak uzsi volt, a mojitótól viszont megéheztünk). Úgyhogy éjfél körül még megvolt az utolsó vacsi is, egy idő után az Amélie-t nézve falatoztunk, és persze lecsúszott még egy üveg hideg pezsgős bor is a mojitóra (ez is spanyol dolog). R reggel megmutatta gondoskodó oldalát, és amíg én az emailemet néztem, meg a Facebookra írtam, addig szendvicseket csinált nekem a hosszú útra. A buszállomás szerencsére kocsival 5 perc volt, és el is értem a buszt. (R még sosem késett le semmit életében, viszont mindig az utolsó pillanatban érkezik.)
A buszon láttam egy nagyon vicces filmet, Rat Race, olyan vígjáték, hogy néha muszáj volt vonyítva nevetnem (folytak a könnyeim), néha utólag reflektáltam csak, hogy milyen hangos vagyok, de ragadós volt a hülyeség, hamarosan a fél busz együtt havotázott az újabb és újabb gyagyás poénokon. A mellettem ülő disztingvált külsejű, idős spanyol néni egy idő mulva már engem bökdösött, ha egy telefonhívás miatt kimaradt 2 perc, h mi történt, mi történt... Madridban pedig sikerült még összehozni egy rövid találkát Sofie-val. 4 körül futottam be az Alonso Martinezre, és elég volt fél 7 körül a reptéren legyek, úgyh összeszerveztünk egy randit a Nuevos Ministeriosnál. Sofie most errefelé dolgozik (ovizsaru), és nekem amúgy is itt kellett volna átszállnom az egyik metróról a másikra. A Corte Ingles előtt egy padon fagyiztunk végül, miközben a közelben egy bácsi tangóharmónikázott. (Amikor márciusban megjöttem, akkor is – egy másik – Corte Ingles előtt találkoztunk.) Jó volt, hogy ez is ilyen keretesre sikerült, hogy együtt csücsültünk a fagyinkkal ennek a négy hónapnak a végén, amit részben együtt találtunk ki. Jó volt megölelgetni, megszagolgatni újra egymást... :) Vicces volt, mert júliusban S nem nyelviskolázik, hanem ovisokra vigyáz (meg elvileg angolul is tanítja őket, de sztem csak elvileg, gyakorlatilag etet, altat, vígasztal, simogat, békít, rohangál és próbál nem agybajt kapni a 30 kis aktív lény közt...) Szóval vicces volt, mert eléggé ki volt purcanva. De azért még jó volt, ritkán van, h egy nagy Carte d'Or fagyi ne vidítana fel valakit (főleg, ha nő az illető...) Ő közben beutazta fél Dél-Spanyolországot meg Portugáliát – az út, amire én nem tudtam menni, főleg anyagi okokból. De azt hiszem jobb is volt így, hogy ezeket a heteket még KG-ben töltöttem – azt hiszem ritkán voltam életemben annyira boldog, mint ezekben a napokban (vagy épp most, amikor mindezt hazafelé hozom). Persze, hogy mi marad meg ebből, az majd otthon derül ki. Le lett kommunikálva nekem, h a feltételekhez kötött világban az emberek milyen mozikat és milyen érdekes személyiségeket tudnak kifejleszteni. De ezt inkább nem részletezem. Itt kihívás megtartani a látásmódot, nem a hegy tetején Andaluciában!!! :)))) Most már ezen is mosolygok. Tele vagyok napsütéssel, Márti jön elém Ferihegyre, a Duty Frees szatyorban nagy üvegnyi rumok utaznak velem a nyári éjszakákra, amit pedig belül kaptam ezekben a hónapokban, az szavakkal el nem mondható...
:)

Utolsó este Malagában

Julius 7., Malaga

Rachel nappalijában írom ezeket a sorokat. A kikötőtől pár száz méterre lakik, az ablakból az épületek és pálmák közt látni is egy kis kékséget, délután 7 óra van, a legszebbek a fények, az ég kék, és időről időre behallatszik a házak és fák közt repülő sirályok hangja. Imádom a tengerpartra épült mediterrán városokat... Egyszer el kellene költözni egy ilyen helyre... Malagába pálmafák és virágzó leander bokrok közt vezet az út, az Autovia del Mediterraneo, amelyen mostanában annyit közlekedtem. Sosem megy pár száz méternél messzebb a tengertől, időről időre szebbnél szebb látvánnyal lepi meg az utazót. Szóval itt kötöttem ki, R elhozott autóval. Holnap reggel 9.45-kor megy a buszom Madridba (6 órás út), aztán este repülök onnan haza, és KG-ből kb reggel 7kor kellett volna elindulni (levitetni magam valakivel), úgyhogy nem volt nehéz meggyőzni, hogy töltsük együtt ezt az utolsó délutánt Malagában, és aludjak itt. R tényleg (főleg) miattam jött KG-be, és a hétvégén elég sokat voltunk együtt.

Partra mentünk fürödni, Torre del Marba, aztán tegnap egy közeli falucska szépséges partjára. R-ről bátran írhatok, mert nem ismeri senki otthon senki. Spanyol csajszi, 35 éves (napra 9 hónappal fiatalabb nálam), de inkább 28-30nak néz ki, az agya pedig szerencsére megőrzött egy jelentős részt kislányos állapotában. Amellett, hogy PhDja van és gyógyszerészeket tanít egyetemen, gyakran meglehetősen csacskamacskás, imád beszélni, történeteket mondani és énekelgetni, az angol kiejtése szerintem zabálnivaló, nagy sötét szemei vannak, bársonyos aranybarna bőre, szép arca, rövid, színes nyári ruhákat visel és nagyon szeret csókolózni. Egy pár éves 1.6os benzines Golfja van, de nem vezet túl jól, néha mondani kell neki, hogy váltson sebességet. Ritkán mondom neki (visszafogom magam), de olyankor sem sértődik meg :) A spanyol parkolási körülmények miatt azonban centire tudja, hol végződik az autója. (Itt minden parkolás egy akrobatamutatvány.) R. fiatalabb korában egy rock együttesben énekelt, 3 fiúval ők voltak a Lindas. Kicsit rekedtes a hangja, nagyon szeretem, amikor énekel. Nagyon jó vele, nagy a nyitottság, de nem szerettem bele a klasszikus értelemben, és remélem ő sem. (Lehet, h két fejlődési korszak van az ember életében: (1) amikor az, hogy valaki távol van vagy nehezen elérhető, vagy gondok vannak vele arra bírja, hogy beleszeressen, és (2) amikor ugyanezek éppen hogy behúznak egy egészséges érzelmi féket egy ponton...) Mindenesetre szép ajándék (vagyunk egymásnak) ezekre az utolsó napokra. Mikor megérkeztünk ide, felhúzta a redőnyöket a nappali tenger felé néző hatalmas ablakain, és oda könyökölve ittuk a llimonádét, amit összeturmixolt lime-ból, citromból, jégből csinált barna cukorral. Mint egy mediterrán koktélbárban, miközben ment a zene a sztereón.

Az utóbbi napokban KG-ben rengeteg jó dolog történt, rengeteg emlékezetes pillanat, és csak részben R miatt. A barátok is egyre jobban egymásra találtunk, gyakran iszogattunk együtt esténként, múlt csütörtökön bejöttünk a malagai centrumba az esti meditációra, vasárnap délután pedig Péter a benalmadénai sztúpánál adott tanítást (a hat megszabadító cselekedetről), és persze csapattal mentünk, jött Olga is meg a vele az orosz túráról együtt érkezett barátnője, Vicky. Na nagy bandázázás volt már a kocsiban is. Itt jöttem rá (a hátsó ülésen Vickyvel), hogy a nagylelkűség (megszabadító cselekedetének) legjobb példája talán az, amikor egy örömteli szemű, enyhén duci lány felajánlja, hogy ad az epres-fehércsokis Magnum jégrémjéből... :) Le is ettük Dorrit kocsijának hátsó ülését a végére... A sztópától a tenger felett látszottak Afrika partjai és az Atlas hegyei... A tanításra befutott Rachel is, utána a sztúpa büféjében ettünk helyben készített paellát, utána meg (immár R nélkül) lementünk a partra Torremolinosban, és a majdnem teli hold ezüst fényénél meztelenül úsztunk a tengerben.... Fue increiblemente bonito... Aztán egy koktélbárba ültünk be (az este során nagynából Olga, Péter fiatal feleségének vágyait követtük), én persze itt csak söröztem - anyagilag nem állok valami vitézül a magyar fizummal, itt a munkanélküli segély is kétszerese az én adjunktusi fizetésemnek :) Itt jöttünk rá, hogy a katolikus Spanyolországban a koktélbárok nem árulnak „sex on the beach”-et. Persze a mojitót annál jobban csinálják, megkóstoltam :) Egy újabb tökéletes nap... Hazafelé a kocsiban megint nagy éneklés volt - ezúttal nagy sikerű számok szexuális töltetű átiratai voltak soron. A „Besame mucho” lett „Lameme mucho” (lamar – nyalni), illetve „Besame, besame abajo” (=csókolj odalent), de a fiúk elvetették a súlykot (Péter meg én), amikor az Alfonzótól tanult nyitósort kibontva teljesen átírtuk a „Cant't buy me love”-ot „Can I f...ck your dog”-ra. Versszakokon keresztül sikerült cifrázni, rímelt is meg vicces is volt (akkor legalábbis nagyon). :) Na hát ilyen napok voltak... Tegnap éjféltől (a teliholdra való tekintettel) 24 órás meditáció van KG-ben, amiből több órára is kivettem a részem (amiatt most lehet, h kicsit szusszannom kellene), délelőtt pedig megkaptam Rolandtól a magyarázatot az alapgyakorlatok következő darabjára, a mandalára, és ma be is fejeztem a sztúpánál a Dordzse Szempát... :)

A szívem egy része ott maradt Karma Guenben, illetve a sztúpánál... Nem volt bennem nagy szívfájás, mikor eljöttem, mert tudom, hogy vissza fogok jönni. Rendszeresen, amilyen hosszú időkre csak tudok.

Holnap pedig haza. Annyi minden van, ami hív haza is... Emiatt is boldog vagyok. A szívem egy jelentős része sosem jött el otthonról...

In Spain (conclusions)

In Spain Shakira sings in Spanish, oranges grow on trees (and not only on Tesco-shelves), and you can cut some fresh aloe vera leaves if you get sunburnt. People don't drink tea, but only coffee, at parties you drink dark rum, and the time of the siesta is as sacred as one's mother. You never mention death, never joke about other's family members (especially the female ones), and if you want a rough fight you simply say "mi cago en tu puta madre."

Spain is a Catholic country, so cocktail bars don't sell "sex on the beach", only few people speak English, and some people can get seriously offended if you assume that they actually work when they are at work. In Spain your skin soon gets golden brown, on the radio every song has to include the words "corazon", "contigo" and "te quiero," and life becomes pretty dangerous for a man when women start wearing their tiny summer dresses...

Álmok

Ma hajnalban megint egy álomra keltem. Erősek itt az álmok, mint ahogy szinte minden. Ma Mártissal álmodtam, the heartbreaking type of dream, és fel is ébredtem. Madridban jöttek erősen az álmok vele, akkor, amikor nagyon el akartam vágni a dolgokat. Akkor rendszeresen erős mellkasi fájdalommal ébredtem... :) És vicces, mert tényleg fizikailag fájt, a szívem magasságában, középen. Na ma is hasonló volt :) Már kijöttem belőle (mindjárt 11 AM), de eltartott pár órát, míg kitisztult belőlem. A Dordzse Szempának tudomm be, a napokban fejezem be, a végén járok, és erősebben jönnek fel a dolgok megint (ez a meditáció az alapgyekorlatok második darabja, mely afféle mélytisztítást végez az ember tudatában, azaz minden olyan negatív cucc, ami felhalmozódott, ami visszafogja az embert, ami akadály lehet a fejlődésben távozik az ebert tudatából – legalábbis, ha az ember jól csinálja. Ilyenkor sok fájdalmas dolog is feljön, de – ahogy a láma mondja – a randa kis állatoknak a hátsó felét látja ilyenkor az ember, amint távoznak. És nem jönnek vissza.) :) Vicces, h ma hajnalban ez az álom keltett, mert dél körül meg jön ide egy spanyol lány, R. akivel Carmen szülinapi buliján ismerkedtünk össze pár hete Malagában, és szerintem főleg miattam jön. (Nagyon szép, és úgy látom okos és érzékeny is.) Szóval az élet sűrn hozza az eseényeket... :) Mindenesetre ma hajnalban fel is keltem (a szél is nagy volt, csapkodta valamelyik ablakot a házban, úgyhogy végigmentem a házon és becsiktam mindet), aztán pedig csináltam egy jó erős hosszú kávét tejjel és barna cukorral és az alvás erőltetése helyett inkább beültem a kis gompába meditálni. Ott tisztult ki a fejem az álmoktól, meg aztán a reggeli közben, amikor a fenyők közt az árnyékban ültünk a barátokkal a délelőtti ragyogó időben, és az avokádós pirítós fölött történeteket meséltünk... :)
Szóval az álmok erősek megint itt. Tegnap viszont éppily erős, de jó álmom volt, méghozzá Rolanddal, a KG-ben élő utazó tanítóval. Azt álmodtam, hogy ment valahová, tette a dolgát itt, de a bal kezében a mellkasához fogva egy csomó kis zárható nejlonzacskót tartott (a szív szintjénél), olyan kis tasakokat, amiben pl a láma pirulákat is szoktuk kapni, csak nagyobbakat, és ezekben apró dárgakövek voltak, ha jól emlékszem különböző színűek minden tasakban. Én is épp mentem a dolgom után, de utánam szólt, hogy Gyuri, megálltam, visszafordultam, ő pedig amikor elment mellettem rám nézett és a kezembe adott egyet ezek közül. Mindezt teljesen egyszerűen, casually, ahogy a dolgait általában csinálja. Balról ment el mellettem, jobb kézzel adta a bal kezembe, amit megint csak a szív szintjénhez emeltem, amikor láttam, hogy adni akar valamit. Miután elment, a fejemhez érintettem, és nagyon boldog voltam. Erre az álomra is felébredtem egyébként. El is meséltem neki, ma pedig megkértem, adjon magyarázatokat a Dordzse Szempa utáni gyakorlathoz, a mandala felajánláshoz. (Ebben a gyakorlatban fontos szerepet játszanak az ehhez hasonló szimbolikus jelentésű drágakövek.) Az a tervem egyébként, hogy julius hetedikén, kedden fejezem be a Dordzse Szmpát, a telihold napján, fent a sztúpánál. A napi 2-3 óra meditációval el is jutok odáig, ha minden jól megy, úgyhogy már nagyon megfeszülni sem kell, hogy addigra meglegyen. (A gyakorlat végét jelző álmok és jelek egyébként már március végén megvoltak, legalábbis voltak ilyenek, de ezek nem valami gusztusosak, úgyhogy nem mesélem el...)
Úgy érzem egyébként, hogy ez a félév, vagy ez a négy hónap márciustól, amit Spanyolországban töltöttem talán a legjobb dolog, ami történt velem egész életemben, legalábbis a legjobb eseményszerű dolog. Valószínűleg ezek a kis bejegyzések töredékét sem mondják/ mondták el annak, ami velem és bennem történt. Nagyon mély boldogság van bennem és valamiféle hála az élet iránt, hogy ez megtörténhetett... Nehéz erről beszélni.
Ezek a napok is nagyon jók, KG-ben nem kell most semmi olyan munkát végezni, ami a hely fenntartásához kell, úgyhogy egész nap meditálok, olvasok, fordítok, itt ebben a környezetben, a spanyol napsütésben, tücsökciripelés közepette, és újra a könyvtár ötös szobályában, ahol az íróasztalom előtti ablakból a hegyek közt látni a tengert... :)
PS. Van egy kedvenc fám. Egyedül áll a hegyoldalban. Ha erről nézzük, KG felől, akkor pont a hegygerincen van. Mögötte pedig a tenger meg az ég kék végtelenje...

Love Quiz

Kalmár Gyuri took the quiz „What kind of woman do you typically fall in love with?” with the result: Since your parents were very kind, loving and liberal with you, and you could always rely on them, you could afford to remain sensitive (and a bit sentimental). You did not really learn to be emotionally independent, and you still like emotional comfort. This can seriosly limit your inner development. Because of this, you typically fall in love with independent-minded women, who cannot be tamed, who only do what they feel right, women that you cannot stay attached to, women that you can only love if you can love freely, without many concepts or much attachment. Women that make you grow in a sometimes apparently cruel way. Women who can give a lot, but who cannot be put in a cage. They teach you the freedom that you did not learn before, and ultimately lead you (as others too) towards liberation. You get freer from their enchantment as soon as your comfort zone expands, you get stronger and you learn to be emotionally independent and free.

Monky business

Lehet, hogy egyik előző életemben szerzetes voltam, hangozzék ez bármily viccesen is… :) Egy kutatói intézettel egybekötött buddhista elvonulási központban élek egy hegy tetején, egész nap írok-olvasok-meditálok, és boldog vagyok… Az egész olyan termmészetes lett valahogy. Most is s szobámban ülök az íróasztalnál az ablak előtt, a szúnyoghálón túl hegyek, madárcsicsergés, a szemközti dombon sárgás fű és elszórtan olajfák. Semmi nagy dolog nem történik, ágyba is egyedül bújok esténként, és mégis minden tökéletes és boldog. Nem vágyom el, nem fáj a szívem senki után. Egyszerűen jó.